Kedves Barátaink!

Holisztikus szemlélet: Férfi és Női minták tükrében elkészítettem az Önéletrajzom.

A Jegyzet sok olyan összefüggést tartalmaz, amit aktívan használunk a képzések során és a Férfi és Női minta, Zsigeri feszültségek és Karakterek értelmezésében nélkülözhetetlenek!

Sinkovics Sándor Holisztikus szemlélet: Férfi és Női minták

Fogantatás:

Várt gyerek voltam, 1976. június füllesztő napot követő forró éjszaka a Szeretett Szüleim lehetőséget adtak nekem megtestesülni. ÉdesAnyám nagyon akarta, hogy jöjjek, ÉdesApám pedig igyekezett, hogy sejthalmazban ne élvezzek hiányt.

Születés: 

1977. március 6-án születtem Magyarország egyik korábbi területén, Kárpátalján. A szülés akadálymentes volt, majdnem 4 kg súlyú baba lettem. ÉdesAnyám 3,5 éves korig anyatejjel szoptatott, kb. 5 éves korig a Cicit első kérésre Azonnal megkaptam!

Gyerekkor: 

1978 – 1983 

Mongóliában éltünk, Ulánbátor és Darhan városokban. Sajnos a klímaváltozás, szélsőséges hőingadozás jelentős egészségügyi nehézségeket okozott, több alkalommal majdnem meghaltam vesegyulladásban. A korai őszülés sajnos ennek az ára… életben maradtam, viszont ezutan a vese és a mellékvese helyes működésére fokozatosan figyelek.

Gyermek-, Serdülőkor és Ifjú évek:

1983 – 1996

Visszaköltöztünk Kárpátaljára és sok sorsdöntő esemény szemtanúja voltam… a fejlődésem során nagyon sok Női mintát és Szeretet kaptam, viszont Édesapám Férfi mintája nagyon hiányzott… közben rengeteg Nemesi Karakternek is adtam teret… nagy vágyam volt Önállósodni és világot látni, nagyobb városban élni!

1993 óta (16 éves korom óta) Önálló Keresettel és észszerű Mozgásszabadsággal rendelkezek.

Önellátó Ifjú:

1996 – 2000

Önmagát Teljesen Ellátó, nappali tagozaton folytatott főiskolai Tanulmányok mellett folyamatos Munkavégzés. Kollégista voltam egy ideig, utána pedig a Személyes Teremet bővítettem és lakást béreltünk a Jó Barátokkal.

Első Harcművészeti tapasztalatok!

Férfi Minőség:

2000 – 2004

Összeköltözés egy Kedves Lánnyal, Családfő funkciók és Felelősségek.

Több Harcművészeti Stílus intenzív gyakorlása teremben és szabadtéren, Önálló Edzésterv szerinti saját edzések.

Kreatív Férfi Minőség:

2004 – 2010

Középvezető egy Vegyipari cégnél, sok külföldi kiküldetés.
Természetgyógyászati alapok elsajátítása, Tudatos Életmód és Új Karakterek Működése.
Különböző Táncstílusok tanulása és gyakorlása.
Elindult az Oktatói pályafutásom: 
Orosz nyelvű Privát órákat és Nyelvvizsga felkészítést vállaltam.
4 órás Edzésterv kiépítés.
2009-ben autentikus körülmények között (Oroszország, Irkutszk régió, Systema Sibirskij Vijun Orosz Harcművészeti Iskola) elsajátítottam a Systema Orosz Harcművészet alapjait és a tudásomat folyamatosan továbbfejlesztem nemzetközi képzéseken.

Apai Minőség:

2010-

Szülő lettem, ezzel kibővültek a Családfői feladataim és Felelősségem.

Végzettségeim szerint Kereskedelmi közgazdász, Biztonságszervező, Természetgyógyász és Sportoktató vagyok. 

2010-ben elkezdtem a Systema Tradicionális Orosz Harcművészetet oktatását a Hazánkban is ezzel a stílus Meghonosítója is lettem Magyarországon. Számos nemzetközi Systema szemináriumot és Instruktori képzést szerveztem, több magyarországi Systema szervezetet alapítottam, több Systema Orosz Harcművészeti Iskola Területi Képviseletének Vezetője voltam és több egyesület Elnöke vagyok.

Sinkovics Sándor Holisztikus szemlélet: Férfi és Női minták

2011 – 2013 

Systema Siberian Cossack Magyarországi Területi Képviselet működtetése (alapítás dátuma: 2011. November 06.). SSC Hungary Területi Képviselője és Koordinátora.

2012.03. Systema Siberian Cossack I. szintű Instruktori Tanúsítvány. A Systema hazai hivatalos meghonosítása az I. Systema Siberian Cossack Nyilvános Szeminárium és Zárt körű Instruktori Képzés keretében.

2013.03. Systema Siberian Cossack II. szintű Instruktori Tanúsítvány

Szisztéma Szibériai Kozák Orosz-Magyar Harcművészeti és Kulturális Egyesület Elnöke.

2013 – SYSTEMA R.M.A. HUNGARIA Sportklub megalapítása (2013. augusztus 10).

2013 – 2020 

Önálló Természetgyógyászati Praxis.

2014 – 2020 

R.M.A. Systema Vedvoy Tradicionális Orosz Harcművészeti Iskola Magyarországi Képviselet működtetése R.M.A. Systema Vedvoy Hungary Tradicionális Orosz Harcművészeti Klub néven (alapítás dátuma: 2014. január 13.).

Szisztéma R.M.A. Vedvoy Orosz-Magyar Harcművészeti és Kulturális Egyesület Elnöke.

2015 – 2018 

ABS Move önálló Egészségmegőrző edzésforma.
Holographic Healing Csapat tagja.

2020.07. 

A klubunk SYSTEMA R.M.A. HUNGARY Tradicionális Kozák Harcművészet néven működik tovább.

Mestereim által nyújtott Tanulmányok (Tradicionális több Évszázados Mestervonal, egy avatott Kozák óriási Tudással rendelkezik):

* Tudati Technológiák es Egység Kiépítés.

* Saját személyes fegyver Tudattal történő felruházása.

* Intuíció és Lélek Szintű Erők.

* Tér-idő modellek és alkalmazásai.

* Karakterek es Harcos minták.

* Származás és Nemesi minták fejlesztése és kibővítése.

* Földelés, FöldAnya Támogatás.

* Természeti adottságok, Terep és Elemek.

* Sejtszintű Erő kiépítése.

* Férfi és Női minták, Mágnesek és kölcsönhatások.

* Tantra: Érintés Művészete.

* Intim torna.

2022.10. 

Holisztikus szemlélet: Férfi és Női minták önálló edzésforma. 

Sinkovics Sándor Holisztikus szemlélet: Férfi és Női minták

Sinkovics Sándor 

Web: sinkovicssandor.com

Facebook: holisztikusmintak

Tel. 06 70 67 59 369